GONDOLATVÁLTÁS MÓDSZER

A Nemzetközi Coach Szövetség (International Coach Federation - ICF) meghatározásai

 

Mi a coachhing?

A Coaching fogalma az 1980-as évek elején került át a sportpszichológiából az üzleti életbe. Eredetileg csak a sportban használták: a coach az edző, a coaching pedig az edző által végzett támogató munka. Tim Gallwey, angol teniszszakértő az 1970-es években hozta nyilvánosságra a coaching elméleti alapjait tartalmazó Inner Game elméletét, amelyet eleinte a sportélet, később az üzleti élet szereplői is egyre szélesebb körben alkalmaztak. Szerinte az edző célja a sportoló teljesítménynövelésének segítése, javítása. Munkája révén abban támogatja játékosát, hogy a sportoló a teljesítménye útjában lévő akadályokat képes legyen felismerni és elgördíteni.

A professzionális coaching olyan szakmai kapcsolat, amely abban segíti az ügyfelet, hogy kiemelkedő eredményeket érjen el akár a magánéletben, akár a munkájában, vagy a szervezetben, ahol dolgozik. A coaching folyamat során az ügyfél elmélyíti tudását, növeli teljesítményét, és mindezek eredményeként javul az életminősége.

A coaching folyamat eredménye az ügyfél eredménye, azaz szándékának, választásának és akcióinak a következménye, amelyet a coach, mint a folyamat szakértője támogatott.

A coaching hazánkban egy viszonylag új, de egyre gyakrabban alkalmazott személyes fejlesztő módszer. A coaching egy megoldás- és eredményorientált, profeszionális munkakapcsolat, amely során a coach elősegíti, hogy ügyfeleinek hatékonyabban valósítsák meg céljaikat, miközben tanulna, és fejlődnek.A coaching abban segít, amit a kliens szeretne elérni és ennek eléréséhez a coach legfőképp kérdésekkel, különböző technikákkal segít új meglátásba helyezni problémák, élethelyzeteket, célokat, miközben a pszichológia, kommunikáció és személyes fejlesztés egyes elemeit használja.

A coaching a jelenből kiindulva a jövőre fókuszál, és a megoldás hogyanjára helyezi a hangsúlyt.

A coachning munka majd kétharmada a megoldáshoz vezető tettek megvalósításának támogatására, a sikerek megünneplésére, a kudarcok tanulságainak feldolgozására, és új tervek kidolgozására irányul.

A business coaching:

- Felsővezetői (executive) coaching: a döntéshozatal legfelsőbb szintjén állókat segíti speciális dilemmái feloldásában, gyakran olyan kérdések átgondolásában, amelyeket nem tud másokkal megosztani, és erősíti tisztánlátását aktuális vagy stratégiai lépések megtételénél.

- Középvezetői coaching: a középvezetők vezetői kompetenciának fejlesztésére szolgál, olyan esetekben, amikor a vezető a rutin-szerű működésében változást szeretne, új stílust, új eszközöket  akar kialakítani, és a coaching védett kereti között szeretné azokat tesztelni, kipróbálni.

 

A life coaching:

abban segíti ügyfelét, hogy megtervezze jövőjét, ne pedig abban, hogy túllendüljön a múltján. A megkülönböztetés a life coaching és a business coaching között arra tual, hogy a life coaching során a kliens életének bármely, vagy akár minden területét érinthetik azok a célok, amelyek a vágyai, álmai megvalósulását jelentik és megelégedettséget hoznak számára. A life coach támogató elismeréssel ösztönzi ügyfelét arra, hogy mozgósítsa belső erőforrásait, higgyen saját nagyszerűségében, és főként abban, hogy megtalálja a célhoz vezető utat. A life coach a kliens teljes személyiségét bevonja a coaching folyamatban, amelynek végére sokkal elégedettebb, kiegyensúlyozottabb lesz, hatékonyabban és tudatosabban élheti az életét.